MNB alelnök: Magyarország számára roppant fontos Kína növekvő gazdasága

 

Kína növekvő gazdasága roppant fontos mind Magyarország, mind a világ számára – nyilatkozta a napokban a Xinhuának Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Hozzátette: az is fontos magyar szempontból, hogy a kínai gazdaság tavalyhoz hasonlóan idén is képes növekedni.

A jegybank alelnöke szerint a kínai gazdaság töretlen növekedése „az egész világgazdaságra stabilizáló hatás fejtett ki“ a COVID-19 járvány közepette

A Magyarország és Kína közötti gazdasági együttműködés erős, és évről évre erősödik – jelentette ki, két konkrét példát is hozva a két ország közti szoros barátságra.

Az egyik, hogy Magyarország tavaly a járvány alatt egészségügyi eszközöket kapott Kínától, ami nagyon fontos volt a magyar lakosság biztonsága szempontjából.

Másrészt pénzügyi vonalon is erős az együttműködés a Kínai Nemzeti Bankkal.

Bízunk benne, hogy folytatódik a szoros pénzügyi és általánosságban a gazdasági együttműködés, és részünkről mindent meg fogunk tenni azért, hogy így legyen – mondta Patai.

Az MNB alelnöke azt is elárulta, hogy 2020-ban Kína lett a legnagyobb külföldi befektető Magyarországon.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország nem csupán az Új Selyemút (Öv és Út Kezdeményezés) része, de az első európai ország volt, amely aláírta Kínával az erről szóló együttműködési megállapodást.

Magyarország ezen felül részt vesz a Kína és Közép-Kelet Európa közötti együttműködési mechanizmusban is, és ezek a fejlődő kapcsolatok egyre fontosabb szerepet játszanak – jelentette ki Patai.

Az alelnök két nagyszabású, az Új Selyemút keretében jelenleg is folyó beruházást emelt ki, amelyek rendkívül fontosak a magyar gazdaság és társadalom számára.

Az egyik a Belgrád-Budapest vasútvonal építése, amely véleménye szerint az Új Selyemút részeként nagy mértékben megnöveli Közép-Európa modern vasúti kapacitását.

A másik a kínai Fudan Egyetem Budapesten létesítendő első külföldi telephelye, amely újabb hatalmas lépés mindkét ország számára – mondta Patai.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük