Linji egy 3000 éves történelemmel és kultúrával rendelkező város Kína délkeleti Santung tartományában. Körülbelül 8 órás autóútra van Pekingtől. A Jangdu szalmafonás Jinan megyében, Linjiben pedig egy olyan szellemi kulturális örökség, amely évezredek óta létezik.
2020-ban a Jangdu szalmafonás Jinan megye szellemi kulturális örökségének ötödik tétele lett. Jin Huiju az egyik, aki továbbviszi ezt az örökséget. 14 évesen tanulta meg a szalmafonást a családi hagyományokon keresztül. Az 1990-es években gyárat nyitott, majd eljutott odáig , hogy termékeit külföldre is exportálta. „Eddig öt munkaállomást és több mint 70 feldolgozópontot hoztunk létre Jinan megyében és összesen több mint 2000 olyan nőt alkalmazunk, akik még ismerik a szalmafonást.”.A szalmafonás maga egy hagyományos csomózási mesterség. Az eredetileg csak tűzre használt kukoricaleveleket a helyiek újrahasznosítják, kézzel megfestik és szövik is. Ezáltal készítenek gyönyörű tárolókosarakat, szalmazsákokat és kalapokat belőle.”Sokan Santungban kukoricát termesztünk, és a csövek betakarítása után általában kidobjuk a kukoricahéjat. A jó kukoricahéjat összegyűjtjük, megfestjük és szárítjuk, majd a munkások divatos zacskókba fonják.” – mondta Meng. Xiangjun, Yin Huiju fia és a VINE igazgatója, a Yangdu szalmafonás márka. Meng Hsziangjun Jin Huiju fia is továbbvitte a tudást. Ma már pontosan egy ilyen szalmafonott termékeket áruló márka a Vine igazgatója. Meng is gyermekkora óta ismerte már a szalmafonás illatát, és amikor vissza akart térni szülővárosába, hogy vállalkozást indítson, mi sem volt természetesebb, mint, hogy a szalmafonásban gondolkodjon. Ám Meng továbbfejlesztette a technikákat. Az egyszerűségből áttért az összetettebb csavarásos fonási módszerekre. Híresek lettek az így készült táskái. Mivel a tervezés gyakran összetett, nem gyakran használt fonatokat foglal magában, a tervrajz megalkotása után a szalmafonással foglalkozó idősebb hölgyeknek komolyan el kell sajítítani az új technikákat. „Véletlenül megmentettünk néhány hagyományos fonási módszert, és nem hagytuk, hogy eltűnjenek.”Sok kínai vállalkozóhoz hasonlóan Meng Hsziangjun első gondolata az volt, hogy ezt az immateriális kulturális örökséget úgy lehet megmenteni az internet korában, hogy komolyan profitáljon is belőle. Maximálisan kihasználta az online értékesítési csatornákat. Termékeiben egyszerre használta a tradíciókat és a kortárs divatot. Bőr, elegáns pamut és lenvászon, érdekes hímzések. Mindezek az anyagok természetesen a kukoricahéjjal integrálva, színes színvilággal párosulva. A szalmazsák így már egy nem idejétmúlt régi tárgy, hanem a városi hölgyek által kedvelt divatcikk lett.”A táskák minősége és kidolgozása nagyon jó, és nagyon népiesek.” A termékek értékelése során szinte csak pozitív visszacsatolás érkezik. „Korábban a gyár csak a külkereskedelmi cégtől kapott megrendelést, , de nem tudtuk, kik veszik meg, és milyen érzéseik vannak a termékkel kapcsolatban. De ma már online közvetlenül kommunikálhatunk a fogyasztókkal, és általuk továbbfejleszthetjük a temékeket is.” -mondta Meng. A hagyományos szellemi kulturális örökséghez tartozó kézművesség fontos dolog Kínában, amely nemcsak egy bizonyos mesterség öröksége, hanem egy alkotóeleme annak a színes mozaiknak, ami egész Kína kulturális örökségét adja. Ezért fontos, hogy a hagyományok manapság már versenyre tudnak kelni a tömegtermelésseMen oktatóanyagok készítését is tervezi, hogy a jövőben ösztönözze a fiatalokat, a szellemi kulturális örökségéknek a továbbvitelére. Hogy soha ne menjen ki a divatból.
