A brit cégek ellenállóak, optimisták és a koronavírus járvány viszontagságai ellenére is elkötelezettek maradtak Kína mellett – derült ki a Kínai Brit Kereskedelmi Kamara által kedden közzétett felmérésből.
Fokozatos gazdasági kilábalásának köszönhetően továbbra is Kína a brit vállalatok egyik első számú célpiaca. A Brit üzlet Kínában: Hangulatfelmérés 2020-2021 című felmérés szerint bár tavaly némileg csökkent az optimizmus, a brit cégek továbbra is növelik vagy legalábbis szinten tartják jelenlétüket és befektetéseiket Kínában.
A felmérés 256 kisebb-nagyobb, Kínában aktív brit vállalkozás részvételével készült, amelyek együttesen több mint 20 milliárd font (26,67 milliárd dollár) éves árbevételt értek el Kínában.
Bár egyes washingtoni körök a Kínától való elszakadást szorgalmazták, a kínai telephellyel bíró brit cégek nem mutattak érdeklődést ez iránt. A felmérés szerint ötből két vállalat Kínát tartja első számú piacának, és mindössze 3%-uk vonja ki műveleteit az országból.
Várhatóan Kína lesz a világ egyetlen jelentős gazdasága, amely képes lesz 2020-ban növekedést felmutatni, miközben az élet visszatér a mindennapi kerékvágásba. Kína figyelemre méltó gazdasági kilábalását méltatva a brit vállalatok még mélyebb piaci reformokban és további liberalizációban reménykednek, és Kína gazdasági kilátásai mellett leginkább annak műszaki újításai iránt érdeklődnek.