Kína nyugati régióiban virágzott 2020-ban a vidéki e-kereskedelem – állapítja meg az Alibaba és a Csungnan Gazdasági és Jogi Egyetem alá tartozó egyik intézet közös tanulmánya.
Tavaly a nyugati területek érték el a legnagyobb növekedést a Taobao e-kereskedelmi platformon regisztrált új vállalkozások tekintetében, amire eddig még nem volt példa.
Az újonnan nyitott online boltok növekedését összegző listán összesen kilenc nyugat-kínai tartomány szerepel az első tízben.
A listát az északnyugati Ninghszia-Huj Autonóm Terület vezeti, ahol 420%-os volt a növekedés, majd két nyugati tartomány, Jünnan és Kujcsou következik.
A jelentésből az is kiderül, hogy az e-kereskedelmi klaszter felgyorsította terjeszkedését Nyugat-Kínában. Ezeken a területeken erős lendületet vett a Taobao falvak (olyan települések, ahol legalább 100 bejegyzett e-kereskedő működik, akiknek éves bevétele meghaladja a 10 millió jüant) növekedése.
A nyugat-kínai régióban tavaly 19-ről 71-re nőtt az ilyen települések száma, ami 274%-os éves növekedésnek felel meg.
A e-kereskedelem hatékonyan átívelheti a nyugati, valamint a középső és keleti tartományok közötti szakadékot – állapítja meg Pan Helin, a Csungnan Gazdasági és Jogi Egyetem közgazdasági szakértője.