Kína a világ legnagyobb gyártási központja és ezt a pozíciót már 12 éve őrzi – közölte hétfőn az Ipari és Informatikai Minisztérium (MIIT).
A feldolgozóipar kibocsátása 2021-ben 9,8 százalékkal, 31,4 billió jüanra (mintegy 4,97 billió amerikai dollárra) nőtt, ami az ország GDP-jének 27,4 százalékát teszi ki – mondta Hsziao Jaking, az MIIT minisztere hétfői sajtótájékoztatóján.
A csúcstechnológiával foglalkozó feldolgozóipar termelése éves szinten 18,2 százalékkal nőtt, míg a berendezésgyártásé 12,9 százalékkal. Ezen idő alatt a digitalizáció és az ágazat zöld fejlesztése is felgyorsult – tette hozzá Xiao.
Eközben Kínában mára több mint 4700 olyan kisvállalkozás működik, amelyek még fejlődésük korai szakaszában vannak, és az információs technológia új generációira, a csúcsminőségű berendezések gyártására, illetve az új energiaforrásokra összpontosítanak.
Xiao az 5G fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az ország tavaly év végéig összesen 1,43 millió 5G bázisállomást épített fel és a hálózatra kapcsolt mobil terminálok száma meghaladta az 520 milliót.
A minisztérium tovább támogatja a feldolgozóipari beruházásokat, ösztönzi a vállalkozásokat gyártástechnológiáik fejlesztésére, valamint felgyorsítja az 5G szolgáltatások és a gigabites optikai hálózatok kiépítését – jelentette ki a miniszter.
