Folytatja a modernizációt a százéves Kínai Kommunista Párt

 

A Kínai Kommunista Párt (KKP), a világ legnagyobb kormánypártja, csütörtökön ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, valamint a „minden tekintetben közepesen gazdag társadalom“ felépítésének óriási eredményét.

A KKP 100 évesen is életerővel teli, és készen áll a további kihívásokra, miközben Kína folytatja útját egy „minden tekintetben nagy és modern szocialista ország“ felépítése felé.

A Peking központjában található Tienanmen téren rendezett ünnepségen Hszi Csin-ping, a KKP Központi Bizottságának főtitkára elmondta, hogy a párt az elmúlt 100 évben rendkívüli történelmi eredményeket ért el a nép nevében.

Ma pedig fellelkesíti és vezeti a kínai népet a a második centenárium célkitűzései felé vezető úton – jelentette ki Hszi, aki egyben Kína elnöke és a Központi Katonai Bizottság vezetője is.

A vörös zászlókkal és egy hatalmas pártemblémával ékesített teret több mint 70 000 éljenző ember lepte el. A hangulat ünnepi volt. Az eltelt 100 évet aranyból készült, óriási 1921 és 2021 számok jelképezték, repülőgépek alakzatai húztak el a magasban, és 100 ágyú sortüze rengette meg az eget.

A kínai civilizáció öt évezreden át fennállt, azonban az ország száz évnyi megaláztatásba süppedt a korrupt földesurak és a nyugati hatalma inváziója miatt. Számos kísérletet tettek a nemzet megmentésére, de ezek sorra kudarccal végződtek.

1921-ben azután megalakult a Kínai Kommunista Párt, amelynek küldetése „a kínai nép boldogsága és a kínai nemzet újjáélesztése“ volt.

Egy évszázadnyi erőfeszítés révén a KKP vezetésével a kínai nép lerázta a „három nagy hegy“, vagyis az imperializmus, a feudalizmus és a bürokratikus kapitalizmus igáját, egy új Kínát alapított, kitűzte a szocializmus jellegzetes kínai útját, és egy szegény országból a világ második legnagyobb gazdaságát hozta létre.

A mindössze 50 taggal megalakult KKP ma a világ legnagyobb kormánypártja, amelynek több mint 95 millió tagja van és egy 1,4 milliárd lakosú országot vezet. A párt emellett igen jelentős nemzetközi befolyással is bír.

A Tienanmen Emelvény, amelyről Hszi elmondta beszédét, a történelem tanúja. Innen hirdette ki Mao Ce-tung 1949-ben az Új Kína megalakulását. Az ünnepség részeként díszmenettel emlékeztek meg Teng Hsziao-pingről is, aki az 1978-as reformok és a nyitás atyjaként a közepes gazdagságig vezette Kínát.

Martin Albrow neves brit szociológus elmondása szerint a KKP segítségével közös jövővel rendelkező emberi közösség épül, az Új Selyemút kezdeményezés pedig az egész világ javát szolgálja.

A párt 100. születésnapját szerte Kínában megünnepelték, és még a mintegy 400 kilométerrel a földfelszín felett keringő kínai űrállomás Tienho központi moduljából is gratuláló üzenetet küldtek.

A KKP által elhozott mélyre ható változások, illetve azok hatása a világra sokakat arra késztetett, hogy megpróbálják megfejteni a párt sikerének titkát.

Általános vélekedés szerint a párt határozott vezetése, emberközpontú fejlesztési filozófiája, valamint a szocializmus kínai válfajának fenntartása azok a legfőbb tényezők, amelyek megkülönböztetik a KKP-t más pártoktól.

A KKP-n kívüli politikai pártok, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Szövetség, valamint pártkötődés nélküli kiválóságok közös üzenetben gratuláltak a jeles évforduló alkalmából, melyben kijelentették, hogy az együttműködés jegyében továbbra is a KKP mellett állnak.

Az elmúlt évszázadban példátlan változások következtében a Kína előtt álló út nem lesz könnyű.

Hszi beszédében a pártalapítók szellemiségének továbbvitelére szólított fel.

Ha végigtekintünk az eddig megtett és az előttünk álló úton, annyi bizonyos, hogy a párt vezetésével és a kínai nép nagyszerű egységével el fogjuk érni a célunkat, és felépítünk egy minden tekintetben nagy és modern szocialista országot, valóra váltva ezzel a nemzeti megújulás álmát – jelentette ki Hszi.

 


BRInfo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük