Történelmi csúcsponton Kínában az új energiájú járművek eladása

A kínai autóértékesítés stabilan folytatta „visszaerősödését”. Az új energiájú járművek (NEV: New Energy Vehicle – szerk.) eladásai történelmi csúcsot értek el az év első hét hónapjában – közölte a Kereskedelmi Minisztérium pénteken.

A január-július közötti időszakban a NEV járművek értékesítése az országban megháromszorozódott, az egy évvel ezelőtti időszakkal összehasonlítva.

Közel 1,48 millió darabra nőtt az eladott járművek száma, meghaladva a teljes 2020 évi NEV értékesítést – közölte a minisztérium.  Csak július hónapban a NEV eladások 160 százalékkal 271 ezer darabra ugrottak, ami elérte a havi történelmi csúcsot. Az autógyártók körülbelül 14,76 millió járművet adtak el az év első hét hónapjában, ami 19,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A júliusi értékesítés azonban éves szinten 11,9 százalékkal 1,86 millió darab alá csökkent, ami harmadik havi csökkenést jelent – közölte a Kereskedelmi Minisztérium. A minisztérium a teljes autóeladás május óta bekövetkezett lassulását, a tavalyi év azonos időszakának magas bázisának, valamint a chipek hiányának tulajdonította.

A Kereskedelmi Minisztérium adataiból az is kiderült, hogy az első hét hónapban Kína használt járműkereskedelmi piac fellendült. Ebben az időszakban több mint 9,89 millió használt jármű talált gazdára, ami 46 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.


BRInfo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük