Új nemzetközi repülőtér nyílik a kelet – kínai Csingdaóban

Csütörtökön hivatalosan is megkezdte működését a Qingdao Jiaodong Nemzetközi Repülőtér (TAO reptéri kóddal), egy új légikikötő, Kelet – Kína Santung tartományában, – közölte a Qingdao Airport Group.

A repülőtér 4F besorolású, ami a legmagasabb a kínai repülőterek osztályozásában, amely képes nagy repülőgépek kezelésére, beleértve az Airbus A380 -at, a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét – közölte a csoport. Az új repülőtér üzembe helyezésekor a korábbi légi bázist, a Qingdao Liuting Nemzetközi Repülőteret pedig bezárták.

Az új repülőtér befejezett első szakasza 16,25 négyzetkilométert foglal el, a teljes beruházás összköltsége közel 36,04 milliárd jüant(kb 5,56 milliárd USD) tesz ki. A tervek szerint a repülőtér várhatóan évi 35 milliós utast, 500 000 tonnányi teherforgalmat és 300 000 repülőgép felszállást és leszállást képes kezelni, 2025ig.

A repülőtér Csingdaót mintegy 130 belföldi desztinációval köti össze, beleértve a legtöbb kínai nagyvárost és régiót. Ugyanakkor mintegy 50 tengerentúli nagyváros, köztük 17 japán és a koreai desztináció is közvetlenül elérhetővé válik innen. A repülőtér, mint jelentős közlekedési csomópont, hozzáférést biztosít az utasoknak a metróhoz és a nagy sebességű vasúti szolgáltatásokhoz. Kényelmesebb lesz az üzletemberek számára, különösen a külkereskedelmi ágazatban, hogy eljussanak ügyfeleikhez a világ bármelyik táján, a repülőtér megnyitása után – mondta Seol Kyu Jong, a Csingdaóban székelő, dél – koreai üzletember. Az üzletember szerint az új repülőtér előnyeit használó, kibővített logisztikai hálózat jelentősen csökkenti a szállítási költségeket is.

A repülőtér fejlesztésének második üteme is csütörtökön indult. Elkészülte után a Jiaodong repülőtér képes lesz évi 55 milliós utasforgalmat, 1 millió tonna rakományt és 452 000 repülőgép felszállást és leszállást kezelni 2045 -ig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük