Kína ez év eleje óta figyelemre méltó eredményeket ért el a külföldi befektetések stabilizálása terén – jelentette szerdán a Securities Daily című napilap a Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság tisztségviselőjére hivatkozva.
A Kínába érkező külföldi befektetések növekedése mellett azok szerkezete is javult, a Kínában működő külföldi tulajdonú cégek nyeresége pedig növekedett, ami a piacba vetett bizalmat jelzi – mondta Liu Hsziaonan, a bizottság külföldi tőke és befektetés osztályának vezetője.
Idén január és július között 100,74 milliárd dollárnyi befektetés érkezett Kínába, 30,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Ebből 7,12 milliárd dollárt vonzott a csúcstechnológiás feldolgozóipar (34,6%-os növekedés), 25,15 milliárdot pedig a csúcstechnológiás szolgáltatások (40,6%-os növekedés).
Ezen időszak alatt a bizonyos méret feletti külföldi finanszírozású vállalatok árbevétele és üzemi eredménye 15,94 billió, illetve 1,33 billió jüan volt, ez éves szinten 21,6%-os és 46%-os növekedésnek felel meg.
Mára a kínai piac vált számos neves multinacionális vállalat növekedésének elsődleges hajtóerejévé.
A Kína–EU Kereskedelmi Kamara felmérése szerint az európai hátterű cégek 60%-a tervezi bővíteni kínai jelenlétét, ez 8 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.
A Kína-USA Kereskedelmi Kamara adatai szerint az amerikai hátterű vállalatok 81%-a vár növekedést a kínai piacról származó üzemi eredményében, 5 százalékponttal több, mint egy évvel korábban, és kétharmaduk tervez idén további befektetéseket Kínában (+3 százalékpont).
A kínai gazdaság és a japán vállalatok viszonyát vizsgáló idei tanulmány megállapította, hogy a COVID-19 járvány és a megváltozott kereskedelmi környezet ellenére a japán cégek 92,8%-a nem tervezi leépíteni kínai gyártóbázisát.
A külföldi cégek összességében optimisták a kínai gazdaság kilátásait illetően, elismerik Kína gazdasági környezetét, és bizalommal fektetnek be az országban – jelentette ki Liu.