A Huawei kedden bejelentette, hogy fokozni szeretné digitalizálási erőfeszítéseit Malajziában. A kínai távközlési óriás egy regionális digitális központ építését tervezi az országban.
A vállalat a malajziai piacra lépésének 20. évfordulóját ünneplő megemlékezés keretin belül mutatta be újonnan felújított és korszerűsített Innovációs Központját (CSIC).
Ismail Sabri Yaakob maláj miniszterelnök díszvendégként vett részt a rendezvényen, ahol méltatta a Huawei azon erőfeszítéseit, amelyeknek célja Malajzia digitális átalakulásának felgyorsítása.
A miniszterelnök köszönetet mondott a Huawei-nek azokért a lépésekért, amelyek a jobb összeköttetés megteremtésével és az ország különböző közösségeinek összehozásával segítik áthidalni az ország digitális megosztottságát.
A Huawei Malaysia vezérigazgatója, Michael Yuan elmondta, hogy az elmúlt két év megmutatta a világnak a digitális infrastruktúra kiépítésének fontosságát, és rávilágított a nagyobb együttműködés és integráció szükségességére.
„Szükségünk van egymásra, és arra is rájöttünk, hogy a globális integráció és a méretgazdaságosság hatékonyabbá teheti az egész világot.”
Az Innovációs Központ megnyitóján olyan hálózati infrastruktúra-eszközök is bemutatásra kerületek, amelyek az 5G és a telekommunikáció legújabb technológiai vívmányait használják. A rendezvényen kiemelték még a Huawei úgynevezett RuralStar bázisállomás-megoldásait, amelyek hatékonyan képesek kezelni a lefedettségi problémákat akár rendkívül távoli helyeken is.
A digitális együttműködés továbbra is kulcsfontosságú része Kína és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) között fennálló együttműködésnek.
Ismail Sabri sürgette a szövetség országait, hogy erősítsék meg az együttműködést a digitális gazdaság, az infrastruktúra átalakítása, valamint az összeköttetés terén annak érdekében, hogy az ellátási láncok továbbra is bővüljenek és akadálytalanok maradjanak.