A nyári eső éppen elállt Ürümcsiben, amikor Myron Allen 18 év után ismét arra a kosárlabdapályára lépett, ahol egykor játszott. A 47 éves amerikai hátvéd ezúttal fiatal játékosokkal dolgozott: cseleket, betöréseket és a labdavezetésből indított támadásokat gyakorolt velük.
A város sokat változott, amióta Allen 2008-ban először megérkezett, a pálya hangulata azonban ismerős maradt. Ahogy a munka is.
Az 1,8 méter magas Allen sosem a termetével tűnt ki. Pályafutása során több országban – Mexikóban, Venezuelában és Ausztráliában is – megfordult, hírnevét elsősorban gyorsaságának és atletikusságának köszönhette.
Mégis úgy érzi, valamennyi állomása közül Hszincsiang áll hozzá a legközelebb.
„Nem tudom, miért, de a szívemben egyszerűen melegség töltött el. Máshol néha úgy búcsúzom el, hogy ennyi volt. Itt viszont úgy érzem, mintha a családommal lennék” – mondta.
Merész döntés
Amikor Allen 2008-ban Hszincsiangba érkezett, a helyi kosárlabdacsapat még kereste a helyét az ország élvonalában. A keretben nem szerepelt kínai válogatott játékos, legismertebb kosarasuk, az egykori NBA-bajnok Mengke Bateer pedig már 33 éves volt.
Allen egy késő esti telefonhívásból tudta meg, hogy lehetőséget kap Kínában játszani.
„Este tíz körül már lefekvéshez készültem, amikor felhívtak, hogy lenne-e kedvem Kínában játszani. Igent mondtam. Nagyszerű lehetőségnek éreztem, hogy változtassak, és segítsek a csapatnak nyerni.”
Szerződtetése akkoriban kockázatos húzásnak számított. A kínai klubok általában a nagyobb termetű külföldi játékosokat keresték, Allen azonban alacsonyabb, villámgyors hátvéd volt, ráadásul kifejezetten fizikális stílusban játszott.
„Sokat játszottam kemény, fizikális kosárlabdát, ezért nekem ez természetes volt. Sőt, minél keményebb a játék, annál jobban teljesítek.”
Allen hamar rácáfolt a kétkedőkre. A 2008–09-es szezonban mérkőzésenként átlagosan 22,1 pontot, 6,1 lepattanót, 6,1 gólpasszt és 3,4 labdaszerzést jegyzett, és története során először döntőbe vezette Hszincsiangot a Kínai Kosárlabda-szövetség (CBA) bajnokságában. Egy évvel később a csapat ismét eljutott a fináléig.
Első CBA-szezonjának egyik pillanatára ma is élénken emlékszik. A Beijing Ducks elleni mérkőzésen egyenlítő kosarat dobott, amely hosszabbítást ért, végül pedig Hszincsiang megszerezte a győzelmet.
„Még a mindig nyugodt edzőnk is ideges volt egy kicsit. Azt mondtam neki: »Ne aggódj.« Bedobtam. Ezt soha nem fogom elfelejteni.”
Hszincsiang Allen számára sosem csupán egy újabb állomás volt a pályafutásában. Akkor is kötelességének érezte, hogy a csapatért küzdjön, amikor sérülések nehezítették a dolgát.
„Azt mondtam az edzőnek: ha nem vagyok teljesen harcképtelen, játszom. Ha nem ártok a csapatnak, pályára lépek. Mindent vissza akartam adni a szurkolóknak, mert úgy éreztem, lehet, hogy valakinek csak egyszer adatik meg, hogy élőben lásson játszani. Ezért mindent bele akartam adni.”
Vissza Ürümcsibe
Allen a 2009–10-es idény után elhagyta Hszincsiangot, a kapcsolata azonban nem szakadt meg a csapattal. WeChat-profilképén a mai napig az látható, ahogy Hszincsiang mezében zsákol. Amikor csak lehetett, a közelben rendezett mérkőzéseken is figyelemmel követte egykori csapatát.
Amikor Hszincsiang 2017-ben története során először megnyerte a CBA bajnoki címét, Allen távolról ünnepelt.
„Örültem az embereknek és a szurkolóknak, mert úgy éreztem, cserben hagytam őket. Tényleg így éreztem, hiszen annak idején nem sikerült megnyernünk.”
Idén nyáron egykori csapattársai hívták vissza Hszincsiangba, hogy a klub fiatal játékosaival dolgozzon. Több korábbi társa időközben a csapat vezetőségében vagy edzői stábjában kapott szerepet.
„Őszintén szólva már évekkel ezelőtt vissza akartam jönni segíteni. Láttam néhány tehetséges játékost, akinek szerettem volna segíteni a fejlődésben. Most pedig eljött a tökéletes alkalom.”
Az elmúlt csaknem két évtized alatt Ürümcsi is sokat változott. Új repülőtér, modern épületek és szélesebb utak jelezték a város fejlődését.
A kosárlabda világa azonban ismerős maradt. A régi edzőközpont még mindig állt, Allen pedig meleg fogadtatásban részesült.
„Ki kell mondanom: mi család vagyunk. Mindannyian a testvéreim.”
A régi szokásairól sem feledkezett meg: ismét evett gombócot, amely játékosként a mérkőzések előtti megszokott étele volt.
Visszatérésének a szurkolók is örültek. Néhány napja egy fiatal lány megállította az utcán, majd egy fényképet mutatott neki a telefonján. A képen a lány édesapja szerepelt Allennel, még évekkel korábbról. Allen mosolyogva készített egy új közös fotót, hogy a lány hazavihesse az édesapjának.
„Az ilyen pillanatokat nagyon becsülöm. Ennyi munkát tettem ebbe a játékba, és 18 évvel később még mindig szeretnek.”
„Ez nem mindenhol van így. Amikor rosszul megy a csapatnak, a szurkolók sem mindig szeretnek. Itt viszont akkor is melletted vannak, amikor jól mennek a dolgok, és akkor is, amikor nehézségek jönnek. Ezért mindig van miért keményen dolgozni.”
Új küldetés
A legtöbb külföldi játékossal és edzővel ellentétben Allen ezúttal nem a csapaton kívül keresett szállást, hanem beköltözött az együttes kollégiumába.
Az ok egyszerű volt: minden idejét a fiatal játékosok fejlesztésének akarta szentelni.
„Nem akarok időt vesztegetni az ingázással vagy más dolgokkal. Csak arra szeretnék koncentrálni, hogy segítsek a fiataloknak fejlődni.”
Allen minden este az edzés után is marad, és négy-öt fiatal hátvéddel külön foglalkozik. Gyakran maga is beszáll az edzésekbe, és együtt versenyez a játékosokkal. A szurkolók már tréfálkoznak is azon, hogy talán újra szerződtetni kellene.
„Őrület. Megfordult a fejemben, hiszen még mindig együtt kosárlabdázom a fiatalokkal, folyamatosan edzek. Tulajdonképpen mindent ugyanúgy csinálok, csak már nem zsákolok.”
Allen most a Hszincsiang Flying Tigers egyik fiatal hátvédjével, Xirzat Samattal is dolgozik.
A csalódást keltő előző szezon után azt szeretné, ha segíthetne visszahozni a csapat győztes mentalitását.
„Hszincsiang győztes csapat. Nem vesztes csapat.”
Játékosként Allen kifejezetten kedvelte a klub kemény edzésmunkáját. Miközben néhány külföldi kosaras nehezen alkalmazkodott a szigorú módszerekhez, ő élvezte a folyamatos versengést.
„Keményen edzettünk, és egymás ellen is mindig keményen játszottunk. Ezt szerettem, mert ha az edzéseken keményen játszol, az a mérkőzéseken is jobbá tesz.”
A fiataloknak pedig azt szeretné átadni, hogy a kosárlabda többről szól, mint a pontszerzés.
„Irányítóként hozzá kell tenned valamit a játékhoz. Be kell vonnod a társakat, el kell érned, hogy mindenki jól érezze magát, és utána jöhetnek a saját pontjaid.”
A mez már nincs rajta, az elkötelezettség azonban megmaradt.
„Azt szeretném, ha az emberek úgy emlékeznének rám, mint aki mindent beleadott a pályán. Most pedig edzőként ugyanígy mindent beleadok.”
