Olajipari nagyvállalatok erősítik szélenergia kampányukat

Kína legnagyobb olaj- és gázipari vállalatai további erőfeszítéseket tesznek az ország szélenergiájának fejlesztése érdekében, mivel a megújuló energiák központi szerepet játszanak abban, hogy 2030-ig kiemelkedő csökkenést érjenek el a szén-dioxid-kibocsátás terén.

A China Petrochemical Corp, más néven Sinopec, nemrégiben megkezdte első szélenergia-projektjét, hogy tovább bővítse tiszta energia lábnyomát. A 20 megawattos, megosztott energiatermelésű szélerőmű-projekt Sanhszi tartományban található és nyolc szélerőművet tartalmaz, melyek évente közel 42,87 millió kilowatt energiát termelnek. A szélerőmű építése összhangban van a vállalat azon tervével, hogy tovább kutassa az új energiaágazatot, főként a szél-, nap-, geotermikus és hidrogén energiára fókuszálva. A társaság közölte, hogy az projekt segítségével akár 13 200 tonnával csökkentheti a szokásos szénfogyasztását, ezzel pedig jelentősen csökkenti majd a szén-dioxid és a por kibocsátását is.

Összehasonlítva a nagy szélerőmű parkokkal, ahol az energia távoli kereskedelmi szélerőművekből származik és hosszú távvezetékeken keresztül jut a terhelő központokhoz, az megosztott szélenergiát a fogyasztási központ közelében hozzák létre, és a helyszínen vagy a helyi elosztórendszerben használják fel az energiaigények kielégítésére. Nemcsak rugalmasabb megoldás, de tiszta energiát képes előállítani otthonok, gazdaságok, vállalkozások és más helyszínek számára.

A Sinopec mellett a China National Petroleum Corp, az ország éves termelésének legnagyobb kőolaj- és gáztermelője szintén belépett a szélenergia-ágazatba Santungban található üzemével. Eközben a China National Offshore Oil Corp, Kína legnagyobb tengeri olaj- és gáztermelője is vázolta azt a tervét, hogy éves költségvetésének 3–5 százalékát a tengeri szélenergia-ágazat fejlesztésére fordítja majd, miután első tengeri szélerőmű-projektje csatlakozott a hálózathoz, és a közelmúltban megkezdte az áramtermelést.

A Csiangszu tartomány partjainál fekvő, 300 MW teljes beépített teljesítménnyel rendelkező projekt a tervek szerint ez év végéig megvalósul és bekapcsolódik a hálózaton belüli termelésbe.  Az előrejelzések szerint várható, hogy a hálózaton belüli éves villamosenergia-termelés kb. 860 millió kWh lesz addigra.

A kínai energiaóriások gyenge teljesítménye az év első hat hónapjában szintén felgyorsította az erőfeszítéseket a megújuló energiaforrások szektorának kiaknázására. A BP Energy Outlook 2020-as előrejelzése szerint a megújuló energiaágazat erőteljes növekedése az energiaátmenet kulcsfontosságú mozgatórugója lesz Kínában. Ettől függetlenül az ország várhatóan a kereslet csökkenése ellenére is a világ legnagyobb primerenergia-fogyasztója marad.

A Nemzeti Energiaügyi Hivatal által közzétett, 2019-es megújuló energiatermelésre vonatkozó adatok szerint a vízenergia, a napenergia, a szélenergia és a biomassza 63,73, 19,89, 10,10 és 5,45 százalékot tett ki. Ezek sorrendben évente 5,7 százalékkal, 10,9 százalékkal, 26,3 százalékkal, illetve 20,4 százalékkal nőnek. A megújuló energiaforrások közül leggyorsabban a szélenergia termelése növekedett.

Elemzők szerint ahogy az olajipari óriásvállalatok egyre inkább a szélenergiára kezdenek fókuszálni, az megerősíti ambícióikat az energiaátalakítás előmozdításában, valamint a zöld és alacsony szén-dioxid-kibocsátású stratégia végrehajtásában. Ezek az erőfeszítések összhangban vannak a megújuló energia előmozdítását célzó kormányzati stratégiákkal is, mivel az országban az elmúlt években egyre nagyobb az előrelépés a minél szélesebb körű, tiszta energia felhasználás felé – mondta Wang Ziyue, a BloombergNEF kutatócég elemzője.

Peng Peng, Kína Új Energetikai Beruházási és Finanszírozási Szövetség (China New Energy Investment and Financing Alliance) ipari csoportjának főtitkára elmondta, hogy a szélenergia 15 éves gyors fejlesztése után a turbinák telepítésére alkalmas régiók többsége már szinte teljesen be van építve. A jó minőségű szélenergiát termelő területek és projektek közel 80 százalékát pedig az állami tulajdonú villamosenergia-társaságok üzemeltetik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük