Belarusz fokozná Kínába irányuló mezőgazdasági és élelmiszer-exportját

Belarusz fokozná Kínába irányuló mezőgazdasági és élelmiszer-exportját

Belarusz növelni tervezi mezőgazdasági és élelmiszer-exportját Kína irányába, mivel az versenyképes, vonzó és piacfényes jövő előtt álló piac – jelentette ki Ivan Krupko belarusz mezőgazdasági és.élelmiszerügyi miniszter.

A miniszter a Xinhuának adott exkluzív interjújában elmondta, hogy országa bővíteni kívánja az exportált árucikkek skáláját is, amely a jövőben olyan magasan feldolgozott élelmiszereket is tartalmaz majd, mint a jégkrém, a sajt, a sűrített tej vagy a joghurt.

Belarusz Kínába irányuló élelmiszer-kivitele 219-ben 131,5 millió dollárt tett ki, hatszor annyit, mint három évvel korábban. A teljes export volumene tavaly január és november között 238,7 millió dollár volt, a teljes 2019. év közel duplája – mondta Krupko.

A Kínába irányuló export jelenleg Belarusz teljes mezőgazdasági és élelmiszer-kivitelének 4,5%-át teszi ki.

Krupko elmondása szerint a minisztérium 2016 és 2020 között a szükséges engedélyek beszerzésén dolgozott,  így ma már a legtöbb hús-, tej-, hal- és egyéb exportőr el tudja adni termékeit Kínának,

amely számos különböző termék nagybani fogyasztója, és ez a trend csak erősödni fog. A belarusz vállalatok számára remek lehetőség ez exportjuk diverzifikálására – tette hozzá a miniszter.

Krupko meglátása szerint a Belarusz és Kína közötti agrártudományi és -oktatási együttműködés is ígéretes terület, míg Kína beruházásai a belarusz agráripari szektorban mindkét ország érdekeit szolgálják.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük