Barátságfát ültettek Pakisztánban a Kínával fennálló diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója alkalmából

 

Barátságfát ültettek a pakisztáni külügyminisztériumnál csütörtökön a Pakisztán és Kína közötti diplomáciai kapcsolatok kiépítésének 70. évfordulója alkalmából megtartott ünnepségek keretében.

A fát Shah Mahmood Qureshi pakisztáni külügyminiszter és Nong Rong kínai nagykövet közösen ültette a pakisztáni külügyminisztérium beszámolója szerint.

Ebből az alkalomból Qureshi elmondta, hogy 2021-es évben ünneplik a Kínai Kommunista Párt (KKP) megalapításának 100. évfordulóját, és dicsérte a kínai vezetést és a KKP-t, amiért rövid időn belül, mindössze 40 év alatt több mint 700 millió embert emeltek ki a szélsőséges szegénységből– áll a külügyminisztérium közleményében.

Qureshi elismerését fejezte ki a kínai vezetés felé a kínai nemzet béke és fejlődés érdekében tett erőfeszítések koordinálása miatt is.

A 2021-es év a Pakisztán és Kína közötti diplomáciai kapcsolatok kiépítésének 70. évfordulója – mondta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy az emberek és a vezetés egymást követő generációinak lankadatlan erőfeszítése minden körülmények közötti stratégiai partnerséggé alakította ezt a kapcsolatot.

Szintén ebből az alkalomból a kínai nagykövet bejelentette, hogy Kína 7000 facsemetét adományoz Pakisztánnak, segítve az Imran Khan pakisztáni miniszterelnök által javasolt „Tiszta és Zöld Pakisztán” mozgalmat és a „10 Milliárd Fa Szökőár” programot.

Rendezvények széles skáláját tartják Pakisztánban és Kínában, hogy megünnepeljék a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok kiépítésének 70. évfordulóját.

 


BRInfo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük