Kínai ételektől megrészegült tengerentúli sportolók a pekingi téli olimpián

Néhány sportoló számára komoly kihívást jelent a pekingi olimpián való részvétel, hiszen nap mint nap meg kell küzdeniük, hogy képesek legyenek fenntartani az egyensúlyt a formájuk megőrzése és a helyi finomságok kipróbálása között.

Tessa Maud amerikai snowboardos, első alkalommal vesz részt téli olimpián, február 12-én még egy nagy étkezéssel kényeztette magát a olimpiaifalu kávézójában, mielőtt hazaindult Pekingből.

A 18 éves lány a TikTokon osztotta meg tányérjának tartalmát – sült rizs, Kung Pao csirke, karfiol, palacsinta és zöldhagymás édességek, valamint pekingi sült kacsa, ami őrülten jó ízű volt, ahogy leírta.

Maud internetes szenzációvá vált Kínában, miután megosztott egy vlogot, amelyben sírva fakadt, amikor egy kínai önkéntes azt mondta neki: „Üdvözöljük Kínában” a megnyitó ünnepségen. A szívhez szóló pillanat a netezők millióit is megérintette világszerte.

Peking 2022 teljesen új és élvezetes kulináris élménynek bizonyult Maud számára. Az, hogy mit egyen, nehéz választás volt számára, mert „minden olyan jó” volt.

Pekingi életét végig dokumentálta, és ezek a vlogok rengeteg nézőt vonzottak.

„Próbáltam édes-savanyú sertéshúst, sertésgombócot, fűszeres tofut és Dandan tésztát. Kérlek, mondajtok még dolgokat, amelyeket kipróbálhatnék” – mondta a TikTokon, amire azonnal rengeteg követő írta meg kedvenc kínai ételeit.

Julia Marino, Maud honfitársa is meglepte a világot, miután bevallotta, hogy a február 6-i pekingi téli olimpián körülbelül 200 gombócot evett meg.

Marino, aki a snowboard slopestyle női döntőjében ezüstérmet szerzett, egy pillanatig sem habozott, hogy felvállalja kedvenc ételét – a galuskát.

„Valószínűleg 200 gombócot ettem meg, amióta itt vagyok. Annyi de annyi gombócot. Visszatérek a hegyről – gombóc. Ez az egyetlen dolog, amiről úgy érzem, hogy mindig jó” – mondta az NBC Chicago-nak.

Hasonlóképpen van Jenise Spiteri snowboardos is, az egyetlen olimpikon, aki az európai országot, Máltát képviseli, aki szintén nagy rajongója a kínai ételeknek

Kínában „piros kontyos lányként” lett ismert, miután világszerte élőben közvetítették azt a jelenetet, amelyben egy összetört, lelapított zsemlét vett elő a versenyruha zsebéből, és a félcső kvalifikáció szüneteiben hatalmas mosollyal az arcán harapott egy nagyot belőle.

„Az első napon kezdtem el enni őket. Aztán már reggelire, ebédre és vacsorára is ezt fogyasztottam” – mondta Spiteri a kínai médiának adott interjújában.

Meglepő módon azonban a kis szezámgolyócskák bizonyultak a kedvenc kínai nassolnivalójának. „Azok a kis szezámgolyók – sült, szezámmagba csomagolt és lédús, vörösbabbal – mondta. Százat is meg tudnék enni azokból.”

Az utolsó étkezéskor Spiteri olimpiai falujában nem feledkezett meg a süteményekről. „Viszlát a csodálatos személyzetnek, aki minden nap ételt szolgált fel nekünk” – mosolygott az ebédlő személyzetére, kezében egy vörös bab zsemlével.

KÍNAI ÍZ, GLOBÁLIS ÍZ

Az étlap egyharmadát kitevő kínai konyha mellett a szervezőbizottság három versenyzónában, Pekingben, Yanqingban és Zhangjiakouban összesen 678 különböző igénynek megfelelő ételt kínálnak a sportolóknak.

A közel négy év alatt kidolgozott menüt úgy alakították ki, hogy megfeleljen a sportolók különböző táplálkozási szükségleteinek és követelményeinek, ugyanakkor figyelembe veszi a vallási sokszínűséget is – mondta Song Xueying, a Yanqing Téli Olimpiai Falu üzemeltetési igazgatója.

Az autentikus kínai ételek a pekingi sült kacsán, a Kung Pao csirkén, a Ma Po Tofun, a gombócokon át a regionális specialitásokig, például a csípős szecsuáni dandan tésztákig, a hotchpotch-ig és a Char Siu kantoni ételekig vagy a kínai BBQ sertéshúsig terjednek.

Jutta Leerdam, a 23 éves holland gyorskorcsolyázó a közösségi médiában tette közzé kedvenc fűszeres hotchpotját. „Ez egy híres kínai snack, egy fűszeres hotchpot, amely egészségesebb, mint egy hamburger és a krumpli” – dicsérte Leerdam.

A hagyományos ázsiai konyhák mellett, mint a sushi, az udon és a sült kimchi, a szervezőbizottság szerint létezik nyugati pizza és tészta is, amelyek kielégíthetnek mindenkit.

Ezen kívül a menzán különféle vegetáriánus és halal ételeket szolgálnak fel kóser kiszolgálással, hogy megfeleljenek a különböző kultúrákból származó sportolók speciális étkezési igényeinek.

A pekingi játékok étkeztetési szolgáltatásai széleskörű elismerést vívtak ki az olimpiai család tagjaitól, köztük Thomas Bachtól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől.

„Ha három napig maradnék a faluban, további 10 kilót híznék” – mondta február 11-én a Yanqing olimpiai faluban tett látogatása során.

AMIKOR AZ ÉTKEZÉS TALÁLKOZIK A CSÚCSTECHNOLÓGIÁVAL

Szintén slágerré vált a Main Media Centerben (MMC) lévő high-tech-orientált étkezőkörnyezet, ahol egy robot bartender szolgál fel. Mr. Mix nagy hírnévre tett szert köszönhetően Tech Show-jával, ami vírrusként terjed az interneten.

A 3700 négyzetméter alapterületű étkezde közel 1000 fő befogadására alkalmas, több mint 100 étellel.

„Több mint 10 intelligens vendéglátó-ipari berendezésünk van, köztük az automata sült wok, a sky track, a burgergép, valamint a csapos” – mondta Zhong Zhanpeng, az MMC Smart Restaurant projektfelügyelője a Xinhua-nak adott interjújában.

A pekingi játékokon bemutatkoztak a robotszakácsok is, akik automatikusan irányítják a főzőprogramokat. „Az eredményeket tekintve majdnem olyan jók, mint az igazi emberi szakácsok, mert jó megjegyzéseket kaptunk az újságíróktól” – mondta Zhong.

Az edények a sky track nevű számítógéppel vezérelt pályán kerülnek a megrendelők asztalaira.

„Tényleg élvezem. Nem csak nagyon hatékony, hanem szórakoztató is. Jó nézni, ahogy a robot felszolgálja a rendelt ételt” – mondta egy brit médiamunkás.


BRInfo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük