Bejött az Apple-nek Kína: Tim Cook a kínai ellátási lánc fontosságát hangsúlyozta

Ismét Pekingbe látogatott Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. Cook idei harmadik kínai látogatása során kiemelte, hogy nagyra értékeli a cég kínai beszállítóit. Elemzők szerint ezzel bebizonyosodott a kínai beszállítói lánc és piac fontossága az amerikai vállalat számára.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy az Apple is részt vesz ezen a kiállításon partnereivel együtt. Nélkülük nem tudnánk azt csinálni, amit csinálunk” – mondta Cook a keddtől szombatig Pekingben megrendezésre kerülő második Kínai Nemzetközi Ellátási Lánc Expo (CISCE) előtt.

A kiállításon Cook meglátogatta az Apple négy kínai beszállítójának közös standját, amelyek rugalmas gyártósorokat, zöld technológiát és optikai termékeket tartalmazó alkatrészeket és technológiákat mutatnak be.

A külső bizonytalanságokat is magában foglaló kihívások ellenére Kína továbbra is nélkülözhetetlen része az Apple globális ellátási láncainak. A vállalat világszerte működő 200 beszállítójának több mint 80 százaléka Kínában létesített gyárat.

Korábbi márciusi sanghaji látogatása során Cook hangsúlyozta az Apple hosszú távú elkötelezettségét a kínai piac iránt. „Nincs olyan ellátási lánc a világon, amely fontosabb lenne számunkra, mint Kína” – mondta Cook, megjegyezve, hogy az Apple megerősíti hosszú távú együttműködését kínai partnereivel, és szorosan együttműködik velük a zöld és intelligens gyártás területén is.

Pekingi látogatása során Cook kiemelte, hogy az Apple kész tovább bővítené kínai befektetéseit, mellyel hozzájárulna az ipari ellátási láncok magas szintű fejlődéséhez.

Szakértők szerint Kína páratlan előnyökkel rendelkezik a gyártás területén, miközben gyorsan fejlődő kutatási és fejlesztési képességei szintén tovább növelik ipari és ellátási láncainak vonzerejét.

Bai Ming, a Kínai Nemzetközi Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Akadémia kutatója szerint Kína innovációvezérelt fejlesztési stratégiája segíteni fog abban, hogy az ország minél jobban hozzájáruljon a a globális technológiai óriások növekedéséhez.

Zhang Jianping, a China Research Association of Social and Economic System alelnöke elmondta, hogy Kína a világ legnagyobb gyártási központjaként folyamatosan támogatja az innovációt, elősegítve külkereskedelmének magas színvonalú fejlődését.

A CISCE, a világ első ellátási láncokra összpontosító kiállítása. Az idei expón több mint 600 vállalat vesz részt a világ minden tájáról. A kiállítók mintegy harmada külföldi, túlnyomó részt amerikai vállalat.


Belt and Road Portal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük