Kölcsönösen előnyös eredményeket hoz a kínai–máltai halászati együttműködés

Kölcsönösen előnyös eredményeket hozott Kína és Málta halászati együttműködése – jelentette ki Anton Refalo, Málta mezőgazdaságért, halászatért és élelmiszer-ellátásért felelős minisztere.

„Mielőtt 2023-ban megkötöttük az első megállapodást, az atlanti kékúszójú tonhal még csak kiállítási tárgyként szerepelt a Kínai Nemzetközi Import Expón. Ma már a kínai piacon is értékesített termék” – mondta a miniszter kedden, a Xinhua hírügynökségnek adott interjúban. Málta a mediterrán térség egyik meghatározó tenyésztett kékúszójútonhal-termelője.

Refalo mérföldkőnek nevezte a kínai piac megnyitását a máltai halászati ágazat számára. A lehetőség révén a máltai exportőrök diverzifikálhatják értékesítési piacaikat, és szélesebb fogyasztói körhöz juthatnak el. A miniszter szerint az együttműködés mindkét fél számára előnyös, Málta pedig további kereskedelmi és gazdasági megállapodásokat szeretne kötni Kínával.

A miniszter az együttműködés európai jelentőségét is kiemelte. Mint fogalmazott, uniós tagállamként Málta más európai országok számára is példát mutathat arra, milyen stratégiai jelentőséggel bírnak a Kínával fenntartott kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok.

„Mindig jó szándékú partnerként tekintettem Kínára és a kínai emberekre” – mondta Refalo. Hozzátette, hogy a nemzetközi együttműködés minden ország számára lehetőséget teremt a kölcsönös tanulásra és tapasztalatcserére, hiszen minden félnek van mit tanulnia a másiktól, és maga is értékes tudással, tapasztalatokkal járulhat hozzá a közös fejlődéshez.

A két ország halászati együttműködése 2023 óta folyamatosan bővül. 2025 novemberében Refalo egy delegáció élén látogatott Kínába, a nyolcadik Kínai Nemzetközi Import Expóra, amelyet Sanghajban rendeztek meg. A látogatás során Pekingben olyan megállapodást írtak alá, amely először nyitotta meg a kínai piacot a Máltáról származó, vadon fogott halászati termékek előtt.

A miniszter tájékoztatása szerint Málta és Kína vámhatóságai már a harmadik megállapodás előkészítésén dolgoznak. Ennek célja, hogy a kékúszójú tonhal feldolgozása során keletkező melléktermékekből előállított halolaj és halliszt is exportálhatóvá váljon a kínai piacra.

Az együttműködés a foglalkoztatásra is kedvező hatást gyakorol. A máltai hivatalos adatok szerint az akvakultúra-ágazatban 2026 áprilisának végén 532 ember dolgozott.

A két ország közötti partnerség a tudományos kutatásra is kiterjed. Kína és Málta közösen dolgozik a kékúszójú tonhal szaporításával kapcsolatos kutatásokon. Idén júliusban egy Máltáról származó, megtermékenyített kékúszójútonhal-ikraszállítmány is sikeresen átesett a kínai karanténellenőrzésen Fucsien tartományban, hogy kutatási célokra használják fel.

Refalo reményét fejezte ki, hogy a jövőben tovább bővülhet az együttműködés a halászati tudomány és technológia területén. Véleménye szerint Kína jelentős innovációs potenciállal rendelkezik, Málta pedig sokat tanulhat a kínai technológiai megoldásokból és a szakmai tudás megosztásából.

A miniszter emellett hangsúlyozta, hogy az 1972-ben diplomáciai kapcsolatokat létesítő Kína és Málta mindig barátként és partnerként tekintett egymásra. Málta elkötelezett a két ország közötti baráti kapcsolatok erősítése és a kétoldalú együttműködés további fejlesztése mellett. Ennek fontos területe lehet többek között a kék gazdaság és a turizmus, amelyek hosszú távon is hozzájárulhatnak a fenntartható növekedéshez.

Refalo arra is kitért, hogy kis szigetországként Málta olyan kihívásokkal szembesül, mint a földrajzi elszigeteltség és a klímaváltozás hatásai. Ezért is fontos számára a Kínával fennálló kapcsolatok további erősítése, amely hozzájárulhat az ország és lakossága fejlődéséhez.

„A kínai emberek a barátaink. Mindig támogattak bennünket, amikor szükségünk volt rájuk” – hangsúlyozta a miniszter.


Belt and Road Portal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük