Hszinhua Kommentár: Fontos lépés a Kína és az EU közötti gazdasági kapcsolatokban

Kína és az Európai Unió (EU) szerdán bejelentette, hogy a korábbi terveknek megfelelően befejezték a kétoldalú beruházási megállapodásról szóló tárgyalásokat, ami egy fontos lépés a szorosabb és produktívabb gazdasági partnerség kialakítása felé a két fél között.

A tárgyalások lezárása szilárd alapot nyújt mindkét fél számára a megállapodás aláírására, és egyben inspirációt és reményt küld a világnak, amely még mindig a tomboló COVID-19 pandémiával és egy sötét gazdasági recesszió árnyékával küzd. A megállapodás ezen kívül jelentős lendületet ad a multilateralizmus felé vezető úton. A tény, hogy Peking és Brüsszel sokéves tárgyalásokat követően végül félúton találkozik egymással, mindkét fél hajlandóságát mutatja arra, hogy a nagyobb jó érdekében túllépjen nézeteltérésein.

Ugyan az ehhez a mérföldkőig vezető út rengeteg nehézséggel járt, azonban nagy szerepet játszott benne az, hogy az évek során Peking jelentős előrelépést ért el a piacra jutás bővítése és a hazai üzleti környezet javításában Ezen kívül a mindvégig megnyilvánuló őszinteség is kulcsfontosságú szerepet játszott a tárgyalások sikerének biztosításában. A nehezen elért fejlődés azt mutatja, hogy a józan ész érvényesült: Kína és az EU inkább fejlesztési lehetőségként tekintenek egymásra, mintsem versenytársként.

Amint a két fél ténylegesen aláírja majd az együttműködési megállapodásokat és átülteti a gyakorlatba, a kínai és az uniós befektetők könnyebb és szélesebb körű hozzáférést kapnak majd egymás piacához, ezzel tovább gazdagítva Kína és az EU közötti már meglévő szoros együttműködéseket, és kiterjesztve a széles körű közös érdekeiket a szabad kereskedelem és a globális növekedés fellendítésében.

Az elmúlt évtizedekben Kína és az EU számos területen stabil és egészséges kapcsolatot tartott fent egymással, különösen azután, hogy 2003-ban átfogó stratégiai partnerséget hoztak létre. Peking és Brüsszel ezen kívül együttműködött számos olyan globális kihívás kezelésében, mint például az klímaváltozás és a COVID-19 világjárvány.

2019-ben a Kína és az EU közötti kétirányú kereskedelem elérte a 4,86 ​​billió jüant (nagyjából 740 USD), éves szinten 8 százalékos növekedést mutatva. 2020-ban, a világjárvány és általa kiváltott súlyos gazdasági visszaesés ellenére a kétoldalú gazdasági együttműködés továbbra is előrehaladó irányt mutatott, ide értve például a Kína és az EU között létrejövő, földrajzi jelzésekről szóló megállapodás szeptemberi aláírását is, míg a mostani tárgyalások befejezése a multilateralizmus erős fellendülését is jelzi.

Jelenleg a világ az 1930-as évek nagy gazdasági válsága óta a legsúlyosabb gazdasági katasztrófával küzd. A Nemzetközi Valutaalap mély recessziót prognosztizált 2020-ban a globális növekedés hirtelen, közel 4,4 százalékos csökkenésével, és figyelmeztetett, hogy a világ gazdaságát érő csapás utórezgése “valószínűleg hosszú, egyenetlen és nagyon bizonytalan lesz.”

Kína és az EU egyaránt jelentős globális gazdasági és stabilizáló erők, a világ népességének körülbelül egynegyedével és a globális termékek egyharmadával büszkélkedhetnek. Az egyre növekvő protekcionizmus, egyoldalúság és gazdasági nacionalizmus korában Kína és a 27 tagú blokk számára kulcsfontosságú, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a kereskedelem és a beruházások megerősítésében, a globális ipari és ellátási láncok stabilizálása érdekében, és példát mutassanak a nyitottabb, méltányos és inkluzív üzleti környezet létrehozásával.

Kína és az EU friss, közös eredménye arról tanúskodik, hogy végtelenül elkötelezettek a multilateralizmus mellett, amely bizalmat ad a csalódott befektetőknek mindkét oldal országaiban és a világ többi részén is, valamint elősegíti a globális kereskedelem, a gazdasági integrációt, és újult energiát ad a globális fellendülésnek a világjárvány sújtotta gazdasági környezetben. A tárgyalások befejezése új kiindulópontot is jelent, hiszen a vérszegény globális gazdaság fiatalítása kiszámíthatatlansága miatt a jövőben nagy kihívás elé állítja a piaci szereplőket.

Kína az elmúlt évben nagyrészt kordában tartotta a halálos vírust, és az egyetlen olyan gazdaságként jelent meg, amely gazdaságilag pozitív növekedést mutathatott fel ebben az évben. Az ország továbbra is elkötelezett, hogy tovább nyisson a világ többi része felé, valamint hogy magasabb színvonalú fejlődést érjen el, és több lehetőséget kínálhasson a globális befektetők számára.

Kínának és az EU-nak egyaránt meg kell ragadnia ezt a történelmi lehetőséget, a gyakorlatban is meg kell valósítania a nehezen elért eredményeket, és továbbra is támogatnia kell a kétoldalú együttműködést. A két félnek hosszú távon is és együtt kell működnie, hogy gazdasági és kereskedelmi kapcsolataik egy nyitottabb, stabilabb és kiegyensúlyozottabb jövő felé tartsanak. A világ jelenleg vágyik a gyógyulásra, a visszatérésre, ehhez pedig a dinamikusabb Kína-EU partnerség elengedhetetlen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük