Csengtu globális kiállítókat vár a szivarexpóra

 

Csengtu, a délnyugat-kínai Szecsuán tartomány fővárosa hétfőn sajtótájékoztató keretében hívta meg a világ szivargyártóit a városban rendezendő 2021-es Nemzetközi Szivarkiállításra.

A 2021-es szivarexpót a csengtui Tianfu Nemzetközi Konferenciaközpontban rendezik meg november 8. és 10. között, a Kínai Cigarettaértékesítő Vállalat szervezésében.

Az idei, több mint 10 000 négyzetméteres kiállítás a kínai és külföldi prémium szivarokra és kapcsolódó termékekre, a szivarkultúrára és életstílusra, valamint a szivargyártási ipari láncon belüli együttműködésre fókuszál majd.

Kiállításra kerül ezen felül egy sor termék és szolgáltatás, így prémium szivarok, dohány, kellékek, pipák, szivarhoz való italok és kiegészítők.

Egy sor találkozóra és egyéb tevékenységre is sor kerül, lesz például szivarest, szakmai fórum és kínai szivarkóstoló is, hogy minél több platformon segítsék elő a technológiai és egyéb együttműködést a szivargyártás és -kereskedelem terén – közölte a szervezőbizottság.

Az expóra kiépítenek egy felhőalapú kiállítótermet is. Az új, digitalizált kiállítási platform 5G és virtuális valóság segítségével nyújt kreatív teret a bemutatásnak, kommunikációnak és interakciónak.

A szivarexpóra 150 hazai és külföldi cég mellett több mint 10 000 kiállítót, látogatót és szakmai vendéget várnak. Eddig olyan neves márkák jelezték részvételüket, mint a Habanos, a Davidoff, a Bulldog vagy a Wuliangye.

Az első Nemzetközi Szivarkiállítást 2019-ben rendezték a dél-kínai Sencsenben. Csengtu a világ egyik legnagyobb szivarpiaca, stabil ipari bázissal és a további növekedés lehetőségével.


BRInfo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük