Hongkong május 12-től kezdve rövidebb karantént ír elő a külföldről érkezők számára, ha azok teljesen be vannak oltva COVID-19 ellen.
Az utazókat öt kategóriára osztják az alapján, honnan érkeznek, és ott mennyire súlyos a járványhelyzet – közölte pénteken a Hongkong Különleges Közigazgatási Körzet kormánya.
Az olyan alacsony kockázatú helyekről érkezők, mint Ausztrália vagy Szingapúr, két hét helyett csupán egy hétig maradnak hatósági karanténban, majd ezt követően további hét napig kötelesek megfigyelni magukat – mondta Thomas Chan egészségügyi államtitkár egy sajtótájékoztatón.
Chan elmondása szerint azokra érvényes az intézkedés, akik Hongkongba érkezésük előtt legalább két héttel megkapták a második oltást.
A közepes és magas kockázatú országokból érkezők az eddigi három helyett két hetet lesznek kénytelenek karanténban tölteni. A legmagasabb kockázati besorolású helyekről érkező utazókra vonatkozó rendelkezések nem változtak.
A Kínából, Makaóról vagy Tajvanról érkezőkre egyhetes karantén vonatkozik.