Kínai cég vezeti a kenyai Nairobi folyó ökológiai helyreállítását célzó projektjét

William Ruto kenyai elnök is részt vett a Nairobi folyómeder védelmét és helyreállítását célzó projekt elindításán, amelyet a kínai Energy China vállalat közreműködésével valósítanak meg.

Az eseményre, amelyen kormánytisztviselők és az Energy China képviselői is részt vettek 2025. március 10-én került sor. A projektet számos környezetvédelmi aktivista is támogatja, mivel ennek segítségével megvalósulhat az ország fővárosát keresztülszelő folyó ökológiai állapotának javítására.

A Nairobi folyómedence rehabilitációs projektet egy megfizethető lakhatást támogató programmal párhuzamosan hajtják végre. A projekt teljes költsége 50 milliárd kenyai shilling (mintegy 388 millió amerikai dollár), a kivitelezése várhatóan négy évig tart.

Ruto elnök hangsúlyozta, hogy a folyó ökológiai integritásának helyreállítása a több évtizedes szennyezés után új munkahelyeket teremt a fiatalok számára, javítja a közegészségügyet és növeli a főváros környezeti fenntarthatóságát. „Ez a projekt lehetőséget ad arra, hogy kiszélesítsük és mélyítsük a Nairobi folyó öblét, és kiépítsünk egy 60 kilométeres csatornahálózatot, melynek segítségével Nairobi egy tisztább várossá válhat” – mondta Ruto.

A rehabilitált folyómeder mentén a csatornahálózathoz csatlakozó modern lakóegységek építése lehetővé teszi az árvízkárosultak letelepedését is. A Nairobi folyó, amely a főváros északnyugati peremén ered és a délkeleti lakónegyedeken folyik keresztül, évek óta súlyos szennyezéssel és áradásokkal küzd.

Februárban a kenyai kormány megállapodást írt alá a kínai Guangxi Energy Design Institute-tal a projekt első szakaszának megvalósításáról. A kenyai kormány által finanszírozott projekt magában foglalja a főbb csatornavezetékek és szennyvíztisztító telepek építését, a hegyi vízforrások védelmét, a folyómedrek kotrását, a csapadékvíz-kezelést, a szilárd hulladék kezelését, a területfejlesztést és a megfizethető lakások kialakítását.

A projekt befejezése után a tervek szerint jelentősen enyhülni fog az árvízveszély a Nairobi folyó vízgyűjtő területein, továbbá javul a helyi közösségek életszínvonala és megszépül a városképet. A kezdeményezés emellett növelni fogja a földek értékét a nagyvárosi térségben, elősegíti a turizmus fejlődését, támogatja Kenya gazdasági növekedését, és jelentős társadalmi és ökológiai előnyökkel jár a helyi közösségek számára.

Lv Guoqing, az Energy China ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a vállalat modern technológiákat alkalmaz, és helyi munkaerőt vesz igénybe a folyó helyreállítási folyamatának felgyorsítása érdekében. Li Cheng, az Energy China projektmenedzsere hozzátette, hogy a Nairobi folyó rehabilitációja várhatóan két évet vesz igénybe.

Ennek az ambiciózus projektnek a megvalósítása minden bizonnyal hatással lesz Nairobi jövőjére, és nemcsak a lakosok, hanem az egész ország számára számos előnnyel jár.


Belt and Road Portal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük