Haladást ért el Kína az eredeti innovációban

 

Kína óriási haladást ért el az eredeti innováció, a tudomány és a műszaki fejlődés területén – jelentette ki Vang Csi-kang tudományos és technológiai miniszter.

Mint Vang egy keddi sajtótájékoztatón elmondta, Kína jelentősen megemelte az alapkutatás finanszírozását, amely évente átlagosan 17 szzáalékkal nő.

Az alapkutatásra fordított összeg elérte a teljes kutatás-fejlesztési büdzsé 6 százalékát.

Kína mára a minőségi tudományos és műszaki publikációk második legjelentősebb forrásává vált – mondta Hszü Csing, a Tudományos és Technológiai Minisztérium tisztviselője.

Elmondása szerint egy tucatnyi tudományos terület, köztük az anyagtudomány, a kémia, a mérnöki technológia, a matematika és a fizika terén a kínai publikációkat idézik az egyik leggyakrabban.

Vang véleménye szerint Kína aktívan elősegíti a regionális innovációs központok kialakítását, és arra ösztönzi a megfelelő adottságokkal rendelkező régiókat, hogy vállaljanak vezető szerepet az innovációra épülő fejlődésben.

Az ország területén található csúcstechnológiai övezetek gazdasági teljesítménye Kína teljes GDP-jének több mint 12 százalékát teszi ki – jelentette ki Vang.

 


BRInfo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük